II. Kun-kör, HOTE ezüst

Vasárnap a HOTE CYCLING TEAM U17-es versenyzője, Szarka Regő Szabadszálláson, a Kecskeméti Első Sor által megrendezett II. Kun kör országúti versenyen állt rajthoz.

A 48km-es pálya teljesen sík volt, az útvonal a Kiskunság semmivel össze nem keverhető tájegységein haladt keresztül. Véget nem érő egyenesek, váratlanok kanyarok, szeszélyes széljárás, változó minőségű útburkolat…

Regő beszámolója: 12:15-kor indult a nem túl népes mezőnyünk, mivel nem volt túl sok master, akik a tempót szokták diktálni, végig ment a lószparádé. Végül azonban senkinek se sikerült szökést kialakítania.

Én az elején párszor próbálkoztam elmenésbe kerülni, de láttam, hogy nem fog menni, mert valaki úgyis fel fogja hozni rám a mezőnyt. Emiatt hátramenetem bujkálni és 35 km-t pihentem a mezőnyben. Majd 10 km-rel a cél előtt jött egy technikás rész, ahol egy nagyon keskeny úton mentünk, amit 8 derékszögű kanyar tarkított.

Itt kezdődött az utolsó nagyon intenzív lósz dömping, de a végül a mezőny egyben érkezett az utolsó kilométerre. Ez lényegében egyenes volt, majd 250 m-rel e vége előtt elindult az utolsó mindent eldöntő sprint, amely során a 2. helyre tudtam belökni a bringát.

Nagyjából 10 cm-en múlt az első hely. Tapasztalatnak és a motiváció további erősítésének tökéletes volt.

Fotók: Vígh Attila

Eredmények